DHC Hajbeültetési Garancia Program
Klinikánkon kiemelten fontosnak tartjuk pácienseink hiteles és teljes körű tájékoztatását. Konzultációink során részletesen ismertetjük a hajbeültetés minden lényeges tudnivalóját, beleértve a garanciával kapcsolatos kérdéseket is.
Orvosi beavatkozások és garanciák
Az orvosi beavatkozások természetéből fakadó sajátosságai, az emberi szervezet egyéni reakciói, az alapbetegségek, a szövődmények kialakulásának lehetősége, mind olyan tényezők, amelyek befolyásolhatják az eredményt. A gyógyító eljárásokkal kapcsolatban ezért 100%-os eredménygarancia semmilyen területen nem vállalható, mivel még a legkörültekintőbb és legszakszerűbb ellátás mellett is előfordulhat, hogy a kívánt hatás elmarad, vagy nem várt szövődmények lépnek fel.
A beavatkozások esetében a gondossági kötelezettség az irányadó, vagyis az orvosnak és intézménynek minden tekintetben a szakma szabályai szerint kell eljárnia. Ennek megfelelően klinikánkon minden beavatkozást a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelő gondossággal végzünk. Az orvosi beavatkozások fent részletezett, sajátos jellegéből adódóan azonban a 100%-os eredmény nem garantálható minden esetben, annak ellenére sem, hogy az orvos és az intézmény a legjobb szakmai tudásával, gondossággal és alapossággal végzi el a beavatkozást, és a páciens is megfelelő gondossággal és alapossággal járt el a szükséges utókezelést illetően.
Garancia programunk tartalma
A szakmai garancia egy részről azt jelenti, hogy klinikánk a páciens számára biztosítja a beavatkozás elvégzéséhez a megfelelő, elvárható, minőségi, professzionális intézményt, eszközöket, és személyi, tárgyi feltételeket egyaránt.
Emellett vállaljuk, hogy abban az esetben, ha a műtét során, azzal összefüggésben előre nem várt, előre nem látható ok miatt probléma, komplikáció, szövődmény lép fel, a klinika és a műtéti team azonnal elérhető és haladéktalanul megteszik a szükséges intézkedéseket a páciens ellátása érdekében, valamint teljes körűen és őszintén tájékoztatják a pácienst a nem várt ok, vagy szövődmény miatt a várható eredményekről.
Magyarországon egyedüli magánklinikaként a hajbeültetési profil mellett egy több mint 50 szolgáltatást nyújtó szakorvosi, ambuláns sebészeti, orvos-esztétikai, labordiagnosztikai részleggel is a páciensek rendelkezésére áll a lehető legkomplexebb házon belüli ellátás érdekében. Amennyiben a páciens számára a hajbeültetési beavatkozás elvégzéséhez, vagy a post-operációs időszak alatt egyéb szakorvosi vizsgálat szükséges, ezen vizsgálatokat házon belül, kedvezményesen biztosítjuk a páciens számára.
Klinikánk minden esetben a páciens saját, szubjektív adottságait figyelembe véve tesz meg mindent az elérhető legjobb eredmény és a lehető legteljesebb hajnövekedés érdekében. A végleges eredmény és a konzultációkor kitűzött cél tekintetében hajnövekedési eltérés csak nagyon ritkán fordulhat elő, de garanciánk keretében vállaljuk, hogy megfelelő utókezelés mellett a klinikánk által végzett hajbeültetési beavatkozások során beültetett hajszálak legalább 80%-ban kinőnek. Tekintettel arra, hogy a hajbeültetés végleges eredménye 12 hónap után látható, a végleges eredmény megítélésére kizárólag ezt követően van lehetőség.
Amennyiben a hajnövekedés aránya előre nem látható, előre nem várt ok, probléma, vagy körülmény okán ilyen mértékben nem teljesül, a páciens ingyenes korrekciós műtétre jogosult, amelynek keretében pótlásra kerül a hiányzó hajmennyiség, ha erre a rendelkezésre álló donorterület kapacitása lehetőséget ad, és ha a páciens betartotta a garancia feltételeit. A garancia és a korrekciós műtét kizárólag a hajbeültetési műtét során beültetett, műtéti területen található hajszálakra és azok sűrűségére vonatkozik, az eredeti hajszálakkal együttes sűrűségre nem.
A műtéti díj visszatérítésére nincs lehetőség, a garancia program kizárólag korrekciós műtétre terjed ki.
A garancia feltételei
A garancia kizárólag az alábbi feltételek teljesítése esetén érvényesíthető:
- A páciens betartotta az orvos, orvosi team és a beavatkozást végző klinika által előírt szóbeli és írásbeli utasításokat.
- A páciens rendszeresen megjelent az előírt kontrollvizsgálatokon személyesen, vagy e-mailes konzultáció keretében csatolta a megfelelő mennyiségű, minőségű fényképes dokumentációt annak érdekében, hogy a kontroll vizsgálat elvégezhető legyen. (megfelelő mennyiségű és minőségű fényképnek azok tekinthetők, amelyek kizárólag a beültetett és a donorterületről készültek, szerkesztetlenek, megfelelő fényviszonyok között készültek, egyéb rajzoktól mentesek, élesek és jól látható állapotban kerülnek megküldésre a klinika részére)
- A páciens a műtétet végző intézmény, és orvos, orvosi team tudta nélkül nem használt olyan szereket, nem végzett olyan tevékenységet, amely károsíthatta a beültetett hajszálakat.
A garancia nem érvényesíthető és automatikusan visszavonható a klinika részéről az alábbi esetekben:
- A páciens nem tesz eleget a kötelező kontrolloknak személyesen, vagy a megfelelő módon e-mailben, fényképek küldésével.
- A páciens nem tartja be a gyógyulási időszakra vonatkozó orvosi utasításokat, tájékoztatókat, és nem használja a kezelőorvos által javasolt termékeket.
- A hajbeültetési beavatkozást követő első 10 napban a páciens nem tartja be a post operációs időszaknak megfelelő gondozási tennivalókat és szigorú utasításokat, vagy nehezebb fizikai munkát végez.
- Ha a hajbeültetési beavatkozással beültetett területet bármilyen baleset éri.
- A páciens a 12 hónapos időszak alatt a klinikával, kezelőorvosával történt előzetes jóváhagyás és egyeztetés nélkül, saját maga önálló kezelést, kúrát, terápiát alkalmaz a beültetett területen. (ide tartoznak, a hajszeszek, krémek, gyógyszerek, táplálékkiegészítők egyaránt)
- A páciens a 12 hónapos időszak alatt egy másik hajbeültetési intézményben hajbeültetést végeztetett.
- A páciens a 12 hónapos időszak alatt más hajbeültetési intézménnyel egyeztetett esetleges kezelésről, terápiáról és/vagy ezen kezeléseket és javaslatokat nem jelezte az operációt végző intézmény számára.
- A páciens betegségeiről, gyógyszerszedési szokásairól, táplálékkiegészítőiről, allergiáiról nem tájékoztatta megfelelően a klinikát a beavatkozáskor, vagy a beavatkozást követő időszakra vonatkozóan.
- Ha a páciens olyan kezelésen vagy betegségen esik át amely befolyással lehet az eredményre. (pl.: kemoterápia)
Célunk, hogy minden páciens maximális szakmai biztonságban érezze magát, és a legjobb eredményt érje el. Klinikánk mindig az elérhető legmagasabb szakmai színvonalon dolgozik, biztosítva, hogy a hajbeültetés hosszútávon sikeres legyen. Kérjük pácienseinket saját érdekükben a klinika által adott műtét utáni tájékoztatók, javaslatok kötelező és maradéktalan betartására!
Hajbeültetés ELŐTTI tudnivalók
A hajbeültetés sikere nemcsak a műtét napján múlik, hanem a megfelelő felkészülésen is. Ismerje meg, milyen teendőkre kell figyelnie a beavatkozást megelőző napokban, milyen gyógyszerekről szükséges egyeztetni, és hogyan érdemes felkészülnie és érkeznie a műtét napjára. Részletes útmutatónk a hajbeültetés és a teljes előkészületi folyamaton végigvezeti.
Hajbeültetés UTÁNI teendők
A hajbeültetés utáni időszak legalább olyan fontos, mint maga a beavatkozás. Ismerje meg a fejbőr megfelelő ápolásának lépéseit, a gyógyulási folyamat várható szakaszait, valamint azokat a tevékenységeket, amelyeket átmenetileg kerülni szükséges a lehető legjobb eredmény érdekében. Részletes útmutatónk a teljes utókezelési és regenerációs folyamaton végigvezeti.
Visszajelzések
Pácienseink véleménye
Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt 16+ év során – valós pácienseinktől – kizárólag „5 csillagos” értékeléseket kapott klinikánk.
Hajbeültetési konzultáció
Jelentkezés
hajbeültetési konzultációra
A hajbeültetés nem pusztán kozmetikai jellegű, hanem komplex orvosi beavatkozás. Elvégzése csak felelősségteljes szakorvosi döntés és részletes kezelési terv alapján lehetséges.
Konzultációs rendszerünk célja, hogy a beavatkozás csak indokolt esetben, szakmailag megalapozottan, biztonságosan és hosszú távon is eredményesen történjen meg.